A hermetikus hagyomány azt tanítja, hogy a halál nem valami különleges állapot, hanem a mindennapos mély alvás ikertestvére. Az alvást már régóta összehasonlítják a halállal, mindössze annyi különbséget felvéve, amennyi az álmodás és az álomtalan mély alvás között van. A tudat csodálatosan tiszta, látásunk minden oldalra kiterjedő lesz, egyszerre elvész az idő és tér szemléletének formája, a dolgok többé nem okozati és időrendi sorban jelennek meg előttünk, hanem keverten. A múlt összeolvad a jövővel és a jelennel, lehetetlenség megkülönböztetni, mi volt előbb és mi volt utóbb, egészen bizonytalan a tér érzékelése is és ami a legfurcsább, úgy tűnik, hogyha bármilyen helyre rágondolunk, vagy ilyesmi csak felmerül bennünk, rögtön ott találjuk magunkat. Tulajdonképpen bizonyos szimbólumok objektiválódása, vagyis megtestesülése az inkarnációk mozgatóeleme.