Egy mese a végtelenből, amely leleplezi az egység misztériumát Történelmi korok jöttek és múltak el azóta, hogy az örök teremtő szellem a maga fényének és szeretetének teljességéből megteremtette az eget és a világokat, hogy az egység sokszinűségeként élje meg önmagát. Tudata, mely magában hordozta a soha ki nem merülő, ki nem nyilatkoztatott teremtő erő lehetőségét, számtalan új tudatot hívott életre, melyek a látható és érzékelhető világnak alakot és minőséget kölcsönöztek. A teremtő szava árad szakadatlanul az örökkön-örök szellemi forrásból, hogy folyamatosan kiterjessze az életet, és összekapcsolódjon a vele együtt rezdülő erőkkel. E fejlődés folyamán számtalan nép vándorolt az időhöz kötött földi térben. Kultúrák keletkeztek és tűntek el, mint a tenger habja az Univerzum partjainál. Az emberiség nagy része a Földön elveszítette az isteni eredet iránti belső tudását, és az illúzió és félelem hálójába került. Elveszítve duálpárjukat és az Aranykor emlékét, hosszú évezredek keresése, inkarnációja kellett ahhoz, hogy korunkban minden ember újra megtalálja elveszített párját és újra helyreálljon a harmónia, a kozmikus EGY-ség.