Mind a szülő, mind a gyermek alapvető kérdése, önmarcangoló dilemmája: jó vagyok, vagy inkább rossz? Elég jó vagyok? Túl rossz vagyok? Szorongáskeltő kérdések. Rossz a gyerek? Állítja a szülő, a pedagógus vagy a nagyi, esetleg a szomszéd. Rossz, engedetlen, égetni való, szófogadatlan, mindig a csínytevéseken jár az esze? Én nem erre fizettem be! - állapítja meg a szülő dühösen, ugyanakkor görcsbe rándul a gyomra, mert azt érzi, hogy valamit elrontott, hogy ő nem ilyen gyereket képzelt magának anno, és nem ilyen anyának képzelte magát. Stresszhelyzetben mindenki feszültebb lesz, gyerek és szülő egyaránt. A kisebb dolgok is nagyobbnak látszanak. Hamarabb lobban, robban, loccsan minden. Aztán már egy állandó harcmezőn találjuk magunkat, amiből nagyon nehéz kijönni, megtalálni a kijáratot, vagy letenni az összes fegyvert. Pedig nem lehetetlen, csak lehet, hogy nem egyszerre kell megcsinálni. Szépen fokozatosan, egymás után csendesíteni az éles lövedékeket, a harcmezőt pedig játéktérré változtatni, új fegyvernemet találni, békés, biztonságos eszközökkel megkeresni újra az utat egymáshoz.