A nagy emberek kinyilatkoztatásait nem szavuk, hanem a szellemük szerint kell megítélni - a szellem szerint, mely a történelemben az élet fejlődésével bontakozik ki. Ezeket az egyes emberek életének egyenként és szakadatlanul kell magyarázniuk, s ezek új titokszerűséget nyernek minden új megnyilatkozásban. Az ember igazzá lesz, ha ebben az életben felfoghatja Istent; ha erre nem képes, ez ránk nézve a legnagyobb baj. Ha azt tudod, hogy minden, ami létezik meg van töltve és át van hatva Istennel és hogy minden, ami tiéd, az az Ő ajándéka, akkor felfogod a Végtelent a végesben, és azt, aki ad az ajándékban. Akkor jut értésedre, hogy a valóság valamennyi ténye csupán az Egy Igazság megnyilvánulása folytán érthető meg és hogy minden birtokodnak egyetlen jelentőségét nem a bírásban, hanem abba a viszonyban fogod találni, melyben a végtelen áll. És így nem mondhatjuk, hogy megtalálhatjuk. Nem kutathatjuk őt egy tárgyban, elsőbbséget adva ennek más tárgy fölött, nem kereshetjük egy helyen. Nem megyünk a boltba reggeli világosságért; kinyitjuk szemünket és látjuk. És így kell értenünk azt, hogy a Brahma mindenütt jelen van. Éppen ezért mondta Buddha, hogy szabaduljunk mindattól, ami én-ünk életét korlátozza. Ha nem lenne helyette más valami, ami határozottan kielégítőbb és tökéletesebb, akkor Buddha tanácsának nem volna semmi értelmi. Ki mérlegelné komolyan ezt a tanácsot, s ki lelkesülne azért, hogy mindent feláldozzon, amije csak van, ha cserébe semmit sem kapna? S így istentiszteletünk valóságban nem abból áll, hogy fokozatosan többet akarunk kérni Istentől, hanem abban, hogy megsemmisítjük az együttműködést okozó torlaszokat és róla való tudásunkat odaadás, készséges szolgálat, jóság és szeretet által fokozzuk.